14.rész

Hó áztatja bakancsom alját. Már egy órája üldögélek itt egy helyben, és az áldozatom után leselkedem. Alan Baker. Az elviselhetetlen szoknyavadász akit nemrég ismertem meg. Miért nem vagyok képes egyszerűen végezni vele? Hagyjuk... Ezentúl elkerülöm, örüljön csak, hogy megkíméltem oly "becses" életét. Felállok, ideje mennem. Hamarosan ebédidő, energiára van szükségem.
- Na kinek volt őrületes estéje?
- Melyik szerencsétlen 10 esztendős hölgyemény volt az áldozat?
- Egyik se.. Egy 17 éves lányt tettem magamévá, ma éjjel egy 16-os lesz a prédám.
- Nem gondolod, hogy kissé öreg vagy hozzájuk? Egy hét múlva már 11 évesekkel töltöd meg fekhelyed?
- Csak féltékeny vagy, hisz már nem is tudod számon tartani, mikor melegítette bárki is az ágyad!
- Nos... Ha magad akarod felajánlani, akkor köszönöm, de nekem férfire van szükségem.
- Tőlem kaphatsz annyi férfiasságot, hogy...
- Kiéhezett maradnék örök életemre. Nehéz napom lesz, nincs időm a beteges kis játékaidra.
- Valami szemétséget mondtam volna?
- Nem. Nem mondtál semmi rosszat. - Feleltem nőhöz méltó titokzatossággal.
- De hát.....- habogott értetlenül
- Viszlát - Sóhajtottam, majd lassan elballagtam. Nem jött utánam.

***

Az erdő csodásan festett ilyenkor. Hiába a sok edzés, és égbolt alatt fekvés az éjszakában; ki nem állhatom a hideget. Sokáig tart a hosszú út, ha fáradt vándor fázó lábai dideregve gázolnak a hatalmas hórengetegben. Hogy miért caplatok még mindig ennek a hegynek a magaslatára egy hóvihar közepette? Nem is tudom. Talán valamit keresek. A lelki békémet, vagy talán az életem értelmét. A lényeg tehát az, hogy több órája téblábolok egy nagyon magas hegyen, és lassan kezdenek megfagyni a végtagjaim. Ahogyan utat török magamnak a hóban, egy éles fadarab mély sebet ejt a csuklómon. Naná, Alice tökéletesen pihentető, szórakoztató programokat talál ki magának a szabadnapján!

***

Végre megláttam a hegycsúcsot. Lassan lépdeltem, majd mikor felértem....Összeestem. Nem is tudom mennyi ideig lehettem kiütve, mire egy meleg, tábortűzzel fűtött barlangban (ami feltehetőleg a hegyen volt) ébredtem, egy őzbundából készült takarón. Körbenéztem, de csupán egy hatalmas farkast láttam, úgy két méterre tőlem. Szelíd tekintetével kísérte végig, ahogyan lassan felülök a fekhelyemen, és csodálkozva pillantok felé.

13. rész

Fáradtan lépdelek a macskaköves úton. Mára még van egy küldetésem, a város leghírhedtebb rablóbandáját kell elkapnom. Nem könnyű munka, kiváltképp, hogy a mai napon már több csapattal is végeztem. Az éppen lemenő nap kellemesen melengeti hátamat, s testem többi porcikáját. Lassan sétálok, a poros kis fogadó nem lehet már messze. Fejem a kopott tábla felé vándorol, melyen halványan látni engedi a szavakat: "Szomjas farkas". Pislogásra se jut időm, a fadarab közepébe egy szempillantás alatt belefúródik egy nyílvessző. Ijedten pillantok körbe, de csak egy magas, szőke hajú csuklyás férfit látok. Íjat tart kezében, és széles vigyorral az arcán rám nevet.
- Nem gondoltam volna, hogy a pszichopaták védelmező harcosnője így megijed egy nyílvesszőtől!
- Ha még egyszer ezzel jössz, kapsz a homlokod közepére a szép kis nyilaidból!
- Majd más közepére kap valami veszedelmesebbet és nagyobbat.
- Jobb szöveged nem volt? Olyan vagy mint a többi. Az összes férfi kujon söpredék..
- Talán eddig nem ismert különbet. Egy igazi férfi csak olyan szinten perverz, hogy azt az ifjúhölgyek is élvezzék. Mondja csak: Mégis milyen unalmas lenne a világ kéjenc emberek nélkül? Naa, kedves Alice, kaszaboló kisasszony, vallja be, hogy ön se különb nálam!
- Jobb dolgom is van ennél. Sietnem kell, vagy az árum elszökik!
- Hadd tartsak önnel, kérem! Talán még a segítségére lehetek.
- Nem bánom... de lehetőleg húzd meg magad, ez az én küldetésem. Ha nem én végzem el, nem érdemlem meg a jutalmat.
- Majd hátulról figyelek és tanulok. Innen úgyis jó a kilátás. - vigyorodott el és szemével végigkövette hátam s fenekem vonalát.
- Beteg állat... - fújom magam elé, majd belépek a kocsmába. Minden tekintet rám szegeződik, mivel nő vagyok, viszonylag nőies ruhában. Azonban, ahogy meglátják kísérőmet, a többség lemondóan elfordítja tekintetét.
- Alice - súgja a perverz mögülem - Ugye tudja, hogy ezek itt meg akarják erőszakolni és csak az én jelenlétem miatt nem tették még meg? Bár, ahogy nézem, az a kisebb csoport erősen félre akar engem állítani maga mellől. Játsszunk rá egy kicsit a szerepre! - Az utolsó mondatot kajánul ejtette ki pimasz száján, majd hátulról rámcsapott, mire a kisebb csoport megindult fogdosóm felé...ha nem ezek a fickók teszik meg, akkor a harc után én veszem életét! - Ezt bízd csak rám, babám! - vigyorgott rám, és belevetette magát a küzdelembe. Az egyiket lesorozta jobb öklével, a másiknak felmetszette a hasát kis zsebkésével, a harmadikat pedig lefejezte, majd így folytatta, míg az összes senkiházi holtan nem feküdt az amúgy is mocskos padlón. Nem tartott sokáig. Miért érzem úgy, hogy kell nekem ez férfi? Miért lenne egy főnyeremény, vagy olyasvalaki, akinek érdemes figyelmet szentelnem? Nem az, de valahogy nem is érdekel. Egyszerűen így jó és kész.

11. rész

Elérkeztünk a városba.

- Te mocskos szajha! A pokolra jutsz még azért, hogy feladtál az Igaz Nyilaknak!

- Ne, kérlek, ne bánts! - Játszódott le a jelenet szemeink előtt. Egy alkohol hatása alatt lévő, nálam alig idősebb tahó vert egy sikoltozó nőt. Az emberek rá se hederítettek, feltehetőleg ez mindennapos arrafelé. Ránéztem Asha-ra, mire ő felvonta a szemöldökét, és eltátogja, hogy "ő az". Ökölbe szorítottam kezeimet, elmosolyodtam, majd diadalmas léptekkel odalépdeltem a fickóhoz, és erősen megismertettem arcát a jobb öklömmel. Persze azon nyomban elengedte a nőt, aki riadtan esett le a földre és kúszott arrébb. Épp csak a nő felé tekintettem egy pillanatra, máris szembetaláltam magam egy rúgással. A nő mellé estem, majd nyöszörögve átfordultam a hasamra. Legalább annyi udvariasság volt az ellenfelemben, hogy hagyott fölkelni. Hirtelen savas epe tört fel ajkaimon keresztül, úgy loccsanva a macskaköves útra. A fájdalomtól sziszegve föltornáztam magam állóhelyzetbe, majd támadóállást vettem fel.

- Készülj a vereségre, paraszt! - ejtettem ki számon a szavakat megvetően, majd magam mellé köptem egy kis vért a földre. Karjaimat behajlítva magam elé tartottam. Még mielőtt belekezdhetett volna a mondandójába a részeges katona, térdemet berogyasztva, öklei elől elhajolva megközelítettem, aztán belesoroztam egyet a hasába, végül eltávolodtam tőle, de hiába. Elkéstem. Hirtelen előrántott egy kis kést, majd belevágta az oldalamba és minden elsötétült előttem.

***
- Igaz..Nyi..lak, mi? - Füleim tompán csengtek, de tisztán kihallottam ezeket a szavakat. Lassan, feltűnés nélkül kinyitottam feldagadt szememet, de jobban tettem volna, ha nem teszem, ugyanis Asha kínozta az előttem fekvő férfit.

- Úgy ám. Élvezni fogom a fájdalmad, te hitvány féreg. Minden egyes sikolyoddal, ahogy a húgy lassan átáztatja a nadrágod és ahogy könyörögsz, hogy öljelek meg...az én erőm növekszik. Pont ezért nem fogom egyhamar abbahagyni a kínzásod.- Asha felette állt és mielőtt riadtan összezártam volna szemeimet, még láttam, ahogy lassan elkezdi lenyúzni a bőrt szerencsétlenről. - Nos, mihez kezdjünk vele? - fordult oda a mellette álló Nővérhez.

- Tudod, hogy a legfinomabb falatokat szeretem későbbre tartogatni.

- Nos, azt hiszem ma este lakodalmat ülünk. Előttünk áll az egész éjjel, ideje kivenni egy kis szabadságot. - kacagott fel ördögien.

10. rész

Másnap a sátramból kilépve mosolyogva tapasztaltam ahogy az ismerős, hűs szellő megcsiklandozza az arcomat. Lehunytam a szemem és mélyen beszippantottam a hajnal friss illatát. Épp lélegzetvételem végére értem volna, amikor a vállamra csapott egy erőteljes kéz. Összerándultam és szemhéjaim azonnal felpattannak. Reflexből hasba rúgtam, egy férfi volt az. Úgy húsz, esetleg harminc esztendős lehetett. Hosszú fekete haja és szakálla volt, csupán egy nadrág és elnyűtt lábbeli volt rajta, mezítelen felsőtestét nagy, régi hegek tarkították. Gondolataim közt végre valahára azt is meghallottam, ahogy hangosan szitkozódva morgott:

- Asszony! Az ördög vigyen el a pokol hét bugyrába!

- Már elvitt - vicsorítok rá.

- Engem az nem érdekel.. Asha üzeni, hogy igyekezz. Elmentek a városba.

- Városba? Az rendben van, na de azt mondd meg rejtélyes idegen: Melyik városba, és miért?

- Talán számodra idegen vagyok, de itt mindenki jól ismeri a nevemet. Én vagyok Asha fivére.

- Szóval azt mondod a fivére vagy...de ostoba létedre nem csodálom, hogy még mindig nem árultad el a nevedet. - villantottam felé egy öntelt vigyort.

Válaszul mérges tekintetet villantott felém, s ökölbe szorított kezemet erősen megszorongatta. Olyan érzés öntött el, amit életem során csak párszor tapasztalhattam. Mintha több tucatnyi kés vagdosná az öklömet, amit ez a kedves úriember épp méltóztatott gyötörni. Válaszul ugyanolyan kedvességgel viszonoztam, lábamat meglendítve találtam el férfi mivoltára visszavezethető leggyöngébb pontján. El is engedte kezemet gyorsan, s a földre rogyott fájdalmában.
- Szemét - köptem le, majd ott hagytam. Sietős léptekkel Asha sátrához vettem az irányt. Mikor elértem, idegesen elhúztam az ajtóként funkcionáló nagy rongydarabot. Asha az asztalánál ült és épp szavakat vetett egy papírosra. Riadtan nézett hátra.

- Miért a bátyádat küldöd magad helyett? - kérdeztem ingerülten.

- Mivel mint látod, dolgom van. Mellesleg Marlon úriember és rusnyának se éppen rusnya, gondoltam összeismerkedhetnétek.

- Úriember?!! Háh, tréfálsz velem! - kacagtam fel gúnyosan - A te rendkívül udvarias fivéred majdnem összeroppantotta a csuklómat!

- Nem halsz bele...Alice, mi harcosnők vagyunk, bírnunk kell a fájdalmat és minden gyötrelmet. Meg kell szoknod. Ennek ellenére persze nem értem, mégis mi ütött a bátyámba, majd beszélek a fejével.

- Hát te igazán rendes vagy, köszönöm! - feleltem szarkazmussal teli hanggal - Mellesleg mi a hét pokolért kell a városba mennünk?

- Ezt most fejezd be, vagy elkergetlek a táborból! Itt én vagyok a vezér, te pedig nem egy hisztis falusi asszony vagy, hanem harcos, mégpedig az Igaz Nyilak tagja. A rinyálásoddal megszégyeníted a csapatunkat. Mellesleg nem mindegy, hogy miért látogatunk el a városba és, hogy hova is megyünk pontosan? Olyan vagy, mint egy sértődős kisgyerek. Viselkedj érett nőként!

- Tudod, nem a vezérünknek kéne lenned, hanem a vezetőnknek. Remélem, érzed a különbséget. Az igazságért küzdünk, de a táborunkon belül se simítod el az igazságtalanságot...mégis ki vagy te? -

Sebesen kiviharzottam a sátorból és felpattantam fehér hátasomra. Ideje volt indulni. Vagy velük, vagy nélkülük, de ma hajnalban elhagyom a tábort.

9. rész

Megérkeztünk az Igaz Nyilak táborába két hétnyi lovaglás után. Közel kétszáz harcosnő mulatozott, és munkálkodott sátraik körül. Mindenkinek fehér kanca jutott, kivéve a híresebbeket, a nagyobb tisztséget elfoglalókat...de ménje senkinek sem volt. Olyasminek éreztük magunkat, akár a harcos amazonok, azzal a kivétellel, hogy mi nem csonkítottuk meg magunkat. Bár, mint mindenhol, itt is akadtak kivételek. Ahogy befelé haladtunk a sátrak tömegében, láttam olyan nőket, akik sírva szorították a hasukat, szemükből fekete, sűrű gennyes folyadék ömlött. Szörnyülködve néztem Asha-ra, mire ő közömbösen tekintett vissza rám.

- Meséltem már neked a démonokról. Emlékszel arra, mikor arról beszéltem, hogy a nőket akik segítségért folyamodnak hozzánk, azokat befogadjuk, de a gyengék képtelenek elhinni a valóságot?Hónapok elteltével természetesen kifejlődik egy szörnyeteg a méhükben...onnantól menthetetlenek. A démongyermek kaparássza a gazdatestet belülről, néha patáival rugdossa azt. Borzasztó látvány, még rosszabb lehet átélni. A szörnykezdemény teljesen kifordítja magából a testet, a nő pedig lassan megkezdi az átalakulást. Ilyenkor a vére feketévé, a fogai élessé, a bőre néhol pikkelyessé válik. Vannak, akik még viszonylag maguknál vannak, de a fájdalom már elnyom minden más érzést. Emberi énjüket elfeledve nem marad más hátra, mint újra meg újra átélni a fájdalmat és ebből az érzésből egyetlen dolog szabadíthat fel, az pedig a folyamatos vérontás.Ilyenkor addig nem nyugszanak, amíg ez nem sikerül. Ugyanakkor vannak sokkal rosszabb esetek is.Ekkor nekünk kell közbelépnünk, ugyanis ha az a dög kifejlődik, és kijut onnan, akkor két démonnal is több lesz a világban. Már így is több van a kelleténél, így addig végzünk velük, amíg sebezhetőek. Szörnyen nehéz véghezvinni egy ilyen folyamatot, és feltakarítani is fárasztó. Gondoltam, kíváncsi lennél a teljes igazságra. Hihetetlenül gyorsan kilábaltál ebből az egészből, nem is tudtam, hogy ez lehetséges. Hiába vagyok én a tábor vezetője, nekem is sokáig tartott. Talán az segített, hogy nem ragaszkodtál a babához. Itt mindannyian régóta vártunk egy gyermekre.
- Tényleg nem volt szükségem egy újabb teherre, még élni akarom az életemet. Bejárni a világot, harcolni az igazságért. Azt szeretném, hogy a halálom után dalokat zengjenek a tetteimről. Nem szeretnék idővel én is "porrá lenni".
- Sokan csak átmeneti megélhetést látnak ebben a táborban. Az a húsz nő, akik kiszabadította téged, a keménymag, mind hozzád hasonlók, akiket tényleg érdekel az igazság ebben az őrült és mocskos férfiaktól bűzlő világban. Persze nem vagyok mániákus, nem minden férfi ilyen; bár aligha akad száz közül egy is, aki említésre méltó lenne. Végül megérkeztünk a tábor leghatalmasabb sátrához.

8. rész

-Igaz Nyilak? Miért segítettetek rajtam?

- Ez a féreg már több társunkat is feláldozta...ráadásul erős és határozott nőnek tűnsz. Harcosok vagyunk, akik az igazságért küzdenek. Amennyiben csatlakozol közénk, ellátunk lóval és fegyverrel.

- Minden vágyam a törzs tagja lenni. Tudod, cserbenhagytak és kissé kedvem támadt vért ontani. - vigyorodott el a lány. - Azonban terhes vagyok. A tündérek ajándéka. Bár a körülményeket tekintve a legkevésbé sem nevezném ajándéknak.

- Nem estél teherbe. - szakította félbe Alicet - Akarom mondani, nem a tündérektől...más ajándékozott meg téged ezzel az átokkal. Istenverte alakváltó démonok művelték veled! Elhitették minden emberemmel, hogy kiválasztottak, és örömteli anyaság vár rájuk...aztán pár hónapnyi álterhesség után, valóban egy démoni gyermek rejti rabul tested. Kisvártatva kitör a méhedből, ami természetesen halálos. Borzasztóan hangzik, nem igaz? Gondolom nem remélted, hogy van rá gyógymód, azonban létezik és nem is olyan bonyolult. Mennyi ideje gondolod azt, hogy terhes vagy?

- Úgy két hete.

- Szerencsésnek mondhatod magad, akkor még megmenthető a helyzet. Egyszerűen gondolj arra, hogy nem vagy várandós. Legalább két hétig tart, de hatásos. Nekem egy hónapig tartott. Tudod, nagyon ragaszkodtam hozzá.

- Menni fog. Igazán örömmel tölt el, hogy nem hordozom a szívem alatt annak a férfinek a gyermekét, aki egyszerűen hagyta, hogy elraboljanak. Olyasvalakire emlékeztetne, akit minél előbb el akarok feledni.

- Na látod, minden rendben lesz. Garantálom, hogy fenekestül felforgatjuk az életed. - Kacsintott rám kedvesen. - Pár napot még eltöltünk itt, de aztán elindulunk a táborunk felé.

4 nappal később

Pár napnyi borozás és ismerkedés után már igaz nővéreimnek tekintettem az Igaz Nyilakat. Kellemes hajnali hűvösség uralkodott, lassan kezdtünk összepakolni az útra.

Már készen álltunk az indulásra, amikor megkaptam a gyönyörűségesen szép lovamat. Felküszködtem magam a hátára, kék köpönyegemet a hátam mögé dobtam, majd a hajamat az arcomba söpörte a lágy északi szél.

- Mivel új vagy, neked kell jönni a sor végén, szűkös az út. Nem tudom mennyire tudod majd tartani a lépést, de mindent bele! - ügetett mellém az Igaz Nyilak vezére, Asha, majd a sor elejére vágtatott.

Elindult a harcosnők csapata népes táboruk felé. Mint kiderült, többen is voltak, mint azt hittem.

7. rész

Robert új kedvesére éppúgy volt jellemző Lilith szépsége, akár a róka ravaszsága,, és a kígyó álnoksága.

Úgy vonzotta magához a férfit, akár egy szirén. El is vette az eszét örökre, és ő úgy követte, mintha maga lenne a csoda, s elfeledkezett korábbi életéről. Csak követte, s követte.

Margaret - merthogy így hívták a titokzatos rókalányt - Robert bármi áron engedelmeskedett neki. Így történt, hogy végleg elfeledte egykori párját, régi szerelme magára maradt.

***

Alice, akit még mindig vonszolt a bestia, reményvesztetté vált.

Elérkeztek az idegen rejtekhelyéhez...a barlang egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek a lány képzelte. A föld mélyén kidolgozott áldozati terem volt elrejtve.

- Ha már ilyen szépen próbál megölni...mégis hogy hívják magát?

- Aaron Averay, de mit érdekel az téged?

- Oh semmi említésre méltó, csak azon gondolkodtam, hogy mikor megöllek, akkor milyen nevet írjak a sírhelyedre.

- Megnyugtatlak mocskos szajha: Ma nem én fogok meghalni. Hát a te köveden mi álljon?

- Alice Foster.

- Az igazság az, hogy nem választhatsz...de álmodozz egy kicsit: Ha dönthetnél, hogyan halnál meg?

- Nem hiszem, hogy egy áldozati asztalon. Inkább vérző sebbel, és fájó szívvel. Úgy izgalmas.

- Asszonyként harcolni akarsz? - kérdezte megvető pillantással Aaron.

- Nem vagyok feleség, és már nem is leszek az.

- Ohh... Hát, azt hiszem ezen az életed megkímélése se segítene.

- Nem szeretnék frigyre lépni. Mely nőnek szükséges egy magatehetetlen "férfi"?

- Hát jó.. - rázta a fejét az idegen, majd felfektette Alicet a kőasztalára. Elővette mágikus, viharvert könyvét, és mormolni kezdett valamit. Hiábavaló lett volna lekötözni a lányt, hiszen a kimerültségtől mozdulni sem bírt.

Lassan belső rosszindulatú bizsergést kezdett érezni testében, hirtelen elvesztette az irányítást. Halványan látott, de megnyílt előtte a világ. Hamarosan a tulajdon nevét is elfeledtte. Kísértetek, jótékony lelkek, majd ádáz bestiák jelentek meg előtte. Körülvették, és rángatni kezdték. Teste akaratlanul is rángatózott, szemei fennakadtak, szájából hab tört fel...majd hirtelen minden visszatért a normális kerékvágásba, amikor Aaron testét 20 nyíl lőtte keresztül. Pár tucatnyi harcosnő lépett elő a sötétből, mire Alice döbbenten ült föl. Még mindig hasogatott a feje. A vezérük, a legidősebbik állt elé. Kezet fogtak, majd megszólalt: - Mi vagyunk az Igaz Nyilak. Van kedved csatlakozni hozzánk?

6.rész

Robert kinyitja szemét, majd ásít egy nagyot. Párja sehol sem leli.

Bizonyára vadászni ment.

Így lefőzi teáját, majd kimegy a ház elé.

Jó pár óra múltával, már gyanússá válik a dolog, s elindul a nyomokat követve.

Megy, megy és megy, mire egy rókanyomra bukkan, s elnéz jobbra...

A rejtélyes állat onnan néz rá, tekintetében mintha halvány mosoly húzódna..

Fölkel, majd kecses mozdulattal a férfitől balra helyezkedő fához szökken...

Vörösesen izzó fény tölti be a teret, vonyítás hallatszik, és végül...A róka helyett egy vöröshajú lány jelenik meg.

- Mily csodás izmos karok s lábak ezen az isten háta mögötti helyen! A kedvesed keresed, kit elvitt az éjben egy sötét férfi?

- Nem..Nem.. Nekem nincs kedvesem!-habogta, a lány szépségétől szeme s szája is tátva maradt.

-Nos....Ifjú kalandor, én segíthetek elfeledni azt a leányt, hisz úgy sincs hátra sok annak életéből...

Robert hevesen bólogatva követte a titokzatos leányt, s már el is feledkezett Aliceről.

...

-Megbánod még amit teszel seggfej!-vágott oda egy nehezen megszerzett követ az elfeledett lány a keserű idegen vállához, mire az felszisszent.

- Ha nem akarod, hogy élve elégesselek, akkor fogd be a szád!

- Hát persze! Mennyivel is rosszabb lehet máglyán elégni mint egy kőasztalon feketemágiádnak köszönhetően vergődve kiontanom a saját életem!

-Hallgass szajha! Az megtiszteltetés!

- Na persze..-sóhajtotta maga elé. Tudta, hogy párja már nem jön utána...Elfeledte.

5. Rész

Hajnal van.
Alice fölkel, ásít egyet, majd maga mellé néz. Robert még alszik, így ő sétál egyet. Elmegy a gyönyörűen kidolgozott egész alakos tükör előtt, majd végignéz magán. Elmosolyodik.
Terhes vagyok.
Ezután fogta magát, s fölvette legszebb ruháját.
Hófehéren és ártatlanul fénylett rajta a szépséges kelme; elindult felfrissülni az erdőbe.

Nemsokára egy gyönyörű tavat fedezett fel, melyben állatok serege lelt menedékre. Ékes tollú kecses hattyúk, félelmetes hangú rémes varjú.

Csodás látvány volt.

De ekkor hamar elsötétült minden, s egy fekete ruhás férfi lépett a háta mögé, és megragadta a lányt.

- Vége a mesének Szépségem! Itt a Szörnyeteg fölfalja a hercegnőt.-vigyorodott el, majd megkötözte jó szorosan a lány kezeit.

-Bekaphatod!- sziszegte oda Alice, majd leköpte az idegent

-Én is örvendek! Az álnevem Feketekarom, és ezt is csak udvariasságból mondtam el. Nyugalom, nem fogsz sokáig élni! De tegyen boldoggá, hogy nagy dolognak a végrehajtásához áldozlak föl.

- Hát ettől most komolyan repesek az örömtől..-felelte lenézően a lány.

- Rohadtul nem foglak megsajnálni, sokszor csináltam már ilyet. Most pedig elindulunk északnak a barlangomig. Ott lesz a szertartás.

S elindultak az ismeretlen barlanghoz, mely sok-sok mérföldre volt még. Akárhányszor próbált megszökni, mindig a sárban végezte.. Majd egy ököllel találta szemben magát.

Testét kék-zöld foltok, zúzódások, néhol elejtve pár vágás is..Ajka felrepedt, s gyakran vércseppek maradtak a lány után. Csak egy gondolat lebegett feje fölött egyfolytában:

Most bizonyára azt gondolja, elszöktem.

4. Rész

Menj, merre visz az ösvény..Ne térj le róla, vagy sorsod jó nem lévén.

Így hát körülnézett.. Sehol letaposott ösvény, vagy kidöntött fák.. Eldöntötte, hogy hazafordul; amikor észrevette, hogy szentjánosbogarak ösvényt formálva világítanak a sötétlő erdőben..Így hát fogta magát, és elindult a kijelölt úton...
Már az éjszaka sötétlett, mire elért egy tisztásra. Kék virágok fénylettek, és szívmelengető muzsika szólt. Eltűnődött, majd átvágott a réten, egészen egy hatalmas fáig. A több száz éves teremtmény elképesztően tündöklött. Hirtelen valamit észlelt.. Hangyák ezrei cipelték szüntelenül az elemózsiát bolyukba..Megdörzsölte szemét, hátha észreveszi  merre tűnnek el a bogarak, de nem látott sokat. Fölmászott addig a pontig, ahol egy hatalmas odú tátongott..Bemászott.
Hirtelen erősen tündöklő fény égette tekintetét,azután minden elsötétedett.
Szemei előtt mintha egy tündérkirálynő jelent volna meg.
-Kedves Alice! Légy üdvözölve csodás birodalmunkban! Ne félj, népünk sosem emelne kezet rád! Csupán azért hívtunk e csodás helyre, hogy megköszönjük kedvességed. Sose emeltél kezet állatra s ártatlanra, s mindenféle vérontást elkerültél. Ezért csekély ajándékot szeretnénk neked adni. Elmondjuk neked a jövőt, áldást adunk rád, és családodra. Többnyire gyermekeidről tudok mesélni, sok dolog még nekem is homályos:
Leánygyermeked Almának fogják hívni. Haja fekete lesz, szemei barnák. Az apjára fog ütni viselkedésében, és küllemében is. Harcos lélek, tekintélyt parancsoló személy lesz, egészsége sosem fog megromlani. Egy esztendővel később következne ajándékunk. Teherbe fogsz esni. Méhednek gyümölcse ezúttal szintén lány lesz. Hozzád hasonló lesz, bár szőke hajjal. Szemei kéken csillognak majd, s ártatlan, akár egy hóvirág. Most menj Alice, Robert már vár!
S ekkor a lány magához tért. A szentjánosbogarakból álló ösvény már nem volt ott, de megtalálta a helyes utat.

3. Rész

Robert és Alice szorgos munkával töltötték egymás mellett minden napjukat, s már egy "párnak" mondhatták magukat. A lány egyszer csak megszólalt a finoman illatozó szarvaspörkölt készítése közben:
- Ma bemegyek a faluba. Fel kell töltenem a könyvespolcomat, tudod.- nézett rá a férfira.-Talán benézek a javasasszonyhoz is hazafelé, hisz jó barátom.
- Rendben. Majd hozz kérlek egy kis fűszernövényt is, mert híján vagyunk belőle.. Én meg elmegyek vadászni, szokásom szerint. Van valami különös kívánságod, hogy mit öljek le neked?
- Nem, tudod, hogy mindent szeretek. Semmi mást ne hozzak a faluból? Esetleg egy kis lekvárt, vagy kenyeret?
- Hozz amit jónak látsz, és nem megy rá ingünk-gatyánk.
- Persze, hisz szerinted spórolni nagy szentség...
Megebédeltek, majd egyikük északra, másikuk délre ment.
***
A lány megérkezett a könyvtárba, az ajtó csilingelő hangja zene volt füleinek.
- Jó napot!
- Szervusz kicsikém!- köszöntötte a könyvtárosnő. Egyedül ő szólította így.
- Kiolvastam az előző könyveket amiket vettem. Esetleg érkezett azóta valami újdonság?
- Olyan gyorsan kiolvasod őket, hogy csoda, ha van! De épp ma reggel hozták ezt a bőrköteteset, elég régi lehet.- Elővett az asztal alól egy hatalmas, talán 1200 oldalas poros, több évszázadosnak tűnő csodát, majd lecsapta a lány kezére, ezzel hangos sikítást, és drámai hatást keltve.- Érdekli a kisasszonyt?
- Persze! Nagyon izgalmasnak tűnik. Mamóka, vajon honnan származhat? -tette föl a legnagyobb kérdést, majd megrázta a fejét - Máshol jártam gondolatban, elnézést. Mennyi lenne az ára?

- Ingyen odaadom. Csak neked, csak most! Olvasd egészséggel!
- Nagyon szépen köszönöm. Haza kell érnem sötétedés előtt, és még a javasasszonyhoz is benézek.
- Viszlát Mamóka!
- Szervusz csillagom!
Lassan sétált a poros, macskaköves utakon. A nap irtózatos forrósággal tűzött aznap.
Addig ballagott, míg el nem érte a javasasszony házát. Kevesen tisztelték őt, hisz vérbeli boszorkányról van szó, így a többség inkább megvetette.

Az asszony háza félelmetes egy hely volt.. sötét, tele pókhálókkal, és árnyékokkal.

Könyvespolcai színültig tömve voltak poros, mágiáról, és rituálé leírásokról szóló írásokkal. Alice már régóta nem félt a különös helytől s lakóitól. Kopogott. Nem érkezett válasz.

Bement a házba, egyre beljebb lopózott - míg el nem érte a szobát, melyben jósolni szoktak neki.

Lassan odament a vastag, nehéz ajtóhoz, mely sűrűn be volt szőve hatalmas pókhálóval. Lassan, minden erejét belefektetve elkezdte kinyitni az ajtót.

- Tűnés! Tűnj el innen!-Kiáltott egyszerre a javasasszony, nekiugrott a bejáratnak, a holló heves károgásba kezdett. Alice majdnem szívrohamot kapott. Majd a nő észrevette, hogy a lány áll előtte. - Jaj, csak te vagy az, angyalom? Kerülj beljebb! Sajnálom, hogy a frászt hoztam rád, csak mostanában azt rebesgetik. hogy elégetnek, vigyáznom kell magamra. Nos, hogyhogy erre sodort a sors?

- Jósoltatni jöttem. Na de ha a pokol tüzére kívánnak, miért maradsz itt?

- Mert itt nőttem föl. Előttem édesanyám is javasasszony volt, s őelőtte a nagyanyám is. Ez olyasmi mint az, hogy miért vagy még mindig Roberttel. Hisz nem szereted. Na máris előkészítem a jósláshoz szükséges eszközöket! - mondta, majd elkezdett keresgélni a koponyák és a kitömött állatok környékén.

- Én se értem. Tényleg nem szeretem, ahogyan azt a kunyhót sem. Szerinted mit kéne tennem?

- Szökj el. Hagyd ott, nem illetek egymáshoz! Kezdhetjük a jóslást. Ez sorsdöntő lesz!
Leszáll az ég, életed óriásit lép. Erőd fejlődik, szíved hanyatlik.. Ez az, ami neked adatik.

2. Rész - 10 évvel később

....Nem egész pontosan. Ugyanis nem kevés próbát kellett kiállniuk a vadonban.

Sok ellenséggel kellett megküzdeniük. Ahogyan emberrel, úgy farkasokkal, és medvékkel is.
Meg kellett erősödniük.

Így hát tökéletesítették képességeiket. 

Testileg, és lelkileg is.
Felépítették közös kunyhójukat, majd lassan mindenféle tudományt elsajátítottak.
Míg Robert vadászott, addig Alice gyógynövények után kajtatott, és főzeteket kotyvasztott.
A legközelebbi falu 20km-re volt található, telis-tele gyűlölködő, rosszakaró emberekkel. Robertet bérgyilkosnak, míg Alicet boszorkánynak ítélték. Azonban, mivel viszonylag közel volt, így néha eljártak beszerezni ami szükséges.
Egyik nap Alice hangos ordításra lett figyelmes.
Robert kiáltására.
A lány rohant, ahogy csak a lába bírta, egészen be az erdő mélyére.
Egészen amíg rá nem lelt Robertre, aki magában átkozódott. Kezét szemére szorította, s mellette egy farkas tetem hevert a földön.-Te jó ég! Mutasd a sebhelyed!
A fiú levette szeméről kezét, mire láthatóvá vált a sebhely. A fenevad csorbát ejtett rajta, egy mély karmolás homloka közepétől egészen arcáig. Alice felszisszenve kapta szája elé kezét.
- Gyere gyorsan! Azonnal el kell látnunk a sebedet! Azt hiszem mostantól nem fogsz látni a bal szemedre.
- Előtte el kell temetnem a farkast, hisz tudod, hogy a kedvenc állataim.
- Hogyan lehetsz ilyen ostoba?! Velem jössz, és nem dögölsz meg!
Vissza siettek kunyhójukba, közben az eső is megeredt.
Alice hozta különféle gyógynövényeit, majd ellátta Robert sebeit.
A fiatal férfi felnézett rá az ágyról, elmosolyodott, majd megszólalt:
- Ugye tudod, hogy már régóta szeretlek?
A lány összerezzent a szerelmi "vallomás" hallatán. Rámosolygott Robertre, majd kiment a kunyhóból gondolkodni.
Tényleg szereti? Vagy csak megtréfálja? Esetleg úgy szereti mintha fivére lenne?
Tiszta levegőre volt szüksége..Bele se gondolt mit tesz, máris tiszta szívből teljes erőből futott az erdő mélyére.
Mit tegyek?
Ez a kérdés ilyenkor nem számított.
Szaladt ki a világból ahogy csak a lába és a tüdeje bírta.
Majd hátát nekivetve egy fának fölnézett az égre. Most vette észre, hogy az esőtől teljesen átáztak a ruhái..De nem fázott. Csak fogta magát és leheveredett a talajra. Csak figyelte az öreg fák terebélyes lombjait, az esőfelhőket, s ahogy a széltől meg-megrezzent pár ág.
De hisz már tíz esztendeje ismerem... És én is szeretem... Azt hiszem. Istenem, segíts kérlek e döntésben!
Ekkor kirázta a hideg..Újra kezdte érezni testét, így fölállt, fogai egyből elkezdtek vacogni.
Tenyereit egymáshoz dörzsölgetve, fázva indult útnak a kis kunyhóhoz, mire lassacskán megérkezett céljához.
Lassan benyitott, Robert ott ült az ágyon, a falat bámulva. Mikor meghallotta a vékony fa ajtó ismerős nyikordulását, azonnal fölpattant, a fájdalom kiült az arcára.
- Megáztál! Minden rendben? Merre jártál?
- Ne hirtelen kelj föl, hisz meg van sérülve a lábad! Jól vagyok.. Azt hiszem. Kellett egy kis egyedüllét.. Futottam. Muszáj volt elgondolkodnom azon, hogy hogyan értetted amit előtte mondtál.
- Butus! Hát hogyan máshogy érteném a "Szeretleket", mint úgy, hogy szerelmes vagyok beléd?
- Nem vagyok butus... Soha ne merd ezt a szót használni rám! Arra jutottam, hogy nem vagyok szerelmes.. De egyelőre szükségem van valakire.
Föl se eszmélhetett, mert Robert előrelépett, s szenvedélyesen megcsókolta.
- Erre innunk kell!
- Utálod az alkoholt.....- nézett furcsállóan Alice.
- Nem, de ez különleges alkalom, és tudom, hogy te viszont szereted.- mosolygott rá a lányra.
- Az ital segít feledtetni a múltat, és az elkerülhetetlen jövőt.