15. rész

Felkeltem rögtönzött ágyamról. Itt kell hagynom ezt a helyet. Már éppen kiléptem volna a barlang száján, mikor halk nyüszítést hallottam. Jobbra lestem, mire a farkas aggódóan pillantott vissza rám.
- Rendben, jöhetsz velem! Narsanak foglak hívni. - néztem rá derűsen. Szóval még emlékszem, hogyan kell őszintén mosolyogni. Nem rossz kezdet. Kiértem a havas hegycsúcsra. - Azt a büdös él..- morogtam magamban, majd visszamentem. Nemsokára egy őzbundát vállamra terítve tértem vissza. - Mehetünk, intézzük el a következő megbízatást! - Reméljük nagyobb sikerrel végződik majd, mint az előző. Mély levegőt vettem, a jeges szellő egy szempillantás alatt átjárta tüdőmet, s minden porcikámat felélénkítette. Tettre készen álltam. Ma végzek Alannel, és elfelejtem ezt az egészet. Úgy jobb lesz mindenki számára.

 Éppen csak ezt elhatároztam magamban, mikor egy nyílvessző tőlem alig egy hajszálnyira állt meg egy mellettem álló fában. Tudtam, hogy mi következik. Futásnak eredtem, nekiveselkedve a tüskés szárú bokrok seregének karjaimmal. Ott vágtak, ahol értek. Egy csapat feldühödött harcosnővel nem versenyezhettem. Vagy eltűnök, vagy élve felfalnak, s táncot járnak a frissen ropogósra sült holttestem körül. Az Igaz Nyilakról bármit eltudtam képzelni. Főleg azért.. Nos, mert én is a tagja voltam ennek a törzsnek. Az okát nem tudom, miért, de ezúttal az én bőrömre fájt a foguk. És a rohadt életbe is, ragaszkodom az átkozotthoz! Valójában már megint eljártak a gondolataim, miközben a vágások a karomon egyre mélyebbek lettek.
- Hiába menekülsz előlünk Alice! Tudod, hogy legyőzhetetlenek vagyunk. Add fel! És akkor talán megkíméljük a drága Alan életét!
- Fölösleges ilyesmivel fenyegetőznötök, mivel jómagam is végezni akartam vele. - feleltem, merő megvettéssel itatva mondandóm.
- Ezt örömmel hallom, ugyanis tőlem nem igen számíthattál volna bármire is. - nevetett fel a háttérben egy férfihang. Alan, az a szemétláda!
- Tudod, amíg te ott álldogáltál egy helyben, addig én... nem csak sóvárogtam Alan után.
- Menj a pokolba Asha! - sziszegtem. Már csupán a feltételezés is, hogy nekem tetszene az a féreg. Ugyanakkor, volt benne igazság. Egykor talán, én tényleg.. Hátra fordultam, és a szemükbe néztem. Ott ültek magosan-két ifjú lovon-akár egy nemes házaspár. Leereszkedően néztek rám.
- Már megtörtént. - kuncogott fel perverz mosollyal az arcán. Alan is önelégült képet vágott. Hát ez nagyszerű! Mint egy rohadt rémálom! Csodás! Akaratlanul is felnevettem.
- Biztosan.. Állatian boldogok lehettek! Kúrjátok egymást, megízlelitek halotti véremet a saját koponyámból, közben észre sem veszitek, hogy rohadtul más dolgokat képviseltek... Szép dolog is a szerelem!
- El vagy tévedve kislányom. - Elengedtem magamban a lekicsinyítő megszólítást - Mi mindvégig egy célért küzdöttünk. Szerinted mi másért lettünk volna ott megmenteni? Komolyan elhitted, hogy a démonok ejtettek teherbe? De hisz meddő vagy! És szerinted bármelyik szépnek található nőt érdekelné a volt barátod? Hahh! Eljátszotta, hogy szereti, majd egy idő után..történt egy kis baleset. Ugye megérted? Amúgy sem illettetek egymáshoz. Talán mint halott a holthoz. Tudod, egy fontos embernek felkeltetted az érdeklődését, és a mi dolgunk, hogy elintézzük a találkozásotokat, de ez így.. Túlságosan is egyszerű. Mulatni kívánok! Mit szólnál hozzá, ha tíz perc előnyt adnánk? - Kérdezte, akár a macska, ki önelégülten játszadozik a sebzett egérrel. Nem vártam meg, hogy befejezze mondandóját. Menekülnöm kellett, és túlerőben voltak. Egy harcos tudja, mikor kell felszívódni. Tövisbokrok között gázolva törtem magamnak utat. Az éles tüskék természetesen újabb sebeket ejtettek lábamon, és karjaimon, akaratlanul is vér serkent sérüléseimből.

Végtelenségnek tűnő idő eltelte után végre kijutottam a tüskés rengetegből, melybe addig kényszerültem. Körbenéztem, de egyelőre senkit sem láttam. Reszketve, magamat vonszolva, szétkaszabolt lábakkal jutottam el a közeli tisztás közepére, ahol rejtélyes módon egy csapóajtó lapult. A túlélés reményében felnyitottam.

14.rész

Hó áztatja bakancsom alját. Már egy órája üldögélek itt egy helyben, és az áldozatom után leselkedem. Alan Baker. Az elviselhetetlen szoknyavadász akit nemrég ismertem meg. Miért nem vagyok képes egyszerűen végezni vele? Hagyjuk... Ezentúl elkerülöm, örüljön csak, hogy megkíméltem oly "becses" életét. Felállok, ideje mennem. Hamarosan ebédidő, energiára van szükségem.
- Na kinek volt őrületes estéje?
- Melyik szerencsétlen 10 esztendős hölgyemény volt az áldozat?
- Egyik se.. Egy 17 éves lányt tettem magamévá, ma éjjel egy 16-os lesz a prédám.
- Nem gondolod, hogy kissé öreg vagy hozzájuk? Egy hét múlva már 11 évesekkel töltöd meg fekhelyed?
- Csak féltékeny vagy, hisz már nem is tudod számon tartani, mikor melegítette bárki is az ágyad!
- Nos... Ha magad akarod felajánlani, akkor köszönöm, de nekem férfire van szükségem.
- Tőlem kaphatsz annyi férfiasságot, hogy...
- Kiéhezett maradnék örök életemre. Nehéz napom lesz, nincs időm a beteges kis játékaidra.
- Valami szemétséget mondtam volna?
- Nem. Nem mondtál semmi rosszat. - Feleltem nőhöz méltó titokzatossággal.
- De hát.....- habogott értetlenül
- Viszlát - Sóhajtottam, majd lassan elballagtam. Nem jött utánam.

***

Az erdő csodásan festett ilyenkor. Hiába a sok edzés, és égbolt alatt fekvés az éjszakában; ki nem állhatom a hideget. Sokáig tart a hosszú út, ha fáradt vándor fázó lábai dideregve gázolnak a hatalmas hórengetegben. Hogy miért caplatok még mindig ennek a hegynek a magaslatára egy hóvihar közepette? Nem is tudom. Talán valamit keresek. A lelki békémet, vagy talán az életem értelmét. A lényeg tehát az, hogy több órája téblábolok egy nagyon magas hegyen, és lassan kezdenek megfagyni a végtagjaim. Ahogyan utat török magamnak a hóban, egy éles fadarab mély sebet ejt a csuklómon. Naná, Alice tökéletesen pihentető, szórakoztató programokat talál ki magának a szabadnapján!

***

Végre megláttam a hegycsúcsot. Lassan lépdeltem, majd mikor felértem....Összeestem. Nem is tudom mennyi ideig lehettem kiütve, mire egy meleg, tábortűzzel fűtött barlangban (ami feltehetőleg a hegyen volt) ébredtem, egy őzbundából készült takarón. Körbenéztem, de csupán egy hatalmas farkast láttam, úgy két méterre tőlem. Szelíd tekintetével kísérte végig, ahogyan lassan felülök a fekhelyemen, és csodálkozva pillantok felé.

13. rész

Fáradtan lépdelek a macskaköves úton. Mára még van egy küldetésem, a város leghírhedtebb rablóbandáját kell elkapnom. Nem könnyű munka, kiváltképp, hogy a mai napon már több csapattal is végeztem. Az éppen lemenő nap kellemesen melengeti hátamat, s testem többi porcikáját. Lassan sétálok, a poros kis fogadó nem lehet már messze. Fejem a kopott tábla felé vándorol, melyen halványan látni engedi a szavakat: "Szomjas farkas". Pislogásra se jut időm, a fadarab közepébe egy szempillantás alatt belefúródik egy nyílvessző. Ijedten pillantok körbe, de csak egy magas, szőke hajú csuklyás férfit látok. Íjat tart kezében, és széles vigyorral az arcán rám nevet.
- Nem gondoltam volna, hogy a pszichopaták védelmező harcosnője így megijed egy nyílvesszőtől!
- Ha még egyszer ezzel jössz, kapsz a homlokod közepére a szép kis nyilaidból!
- Majd más közepére kap valami veszedelmesebbet és nagyobbat.
- Jobb szöveged nem volt? Olyan vagy mint a többi. Az összes férfi kujon söpredék..
- Talán eddig nem ismert különbet. Egy igazi férfi csak olyan szinten perverz, hogy azt az ifjúhölgyek is élvezzék. Mondja csak: Mégis milyen unalmas lenne a világ kéjenc emberek nélkül? Naa, kedves Alice, kaszaboló kisasszony, vallja be, hogy ön se különb nálam!
- Jobb dolgom is van ennél. Sietnem kell, vagy az árum elszökik!
- Hadd tartsak önnel, kérem! Talán még a segítségére lehetek.
- Nem bánom... de lehetőleg húzd meg magad, ez az én küldetésem. Ha nem én végzem el, nem érdemlem meg a jutalmat.
- Majd hátulról figyelek és tanulok. Innen úgyis jó a kilátás. - vigyorodott el és szemével végigkövette hátam s fenekem vonalát.
- Beteg állat... - fújom magam elé, majd belépek a kocsmába. Minden tekintet rám szegeződik, mivel nő vagyok, viszonylag nőies ruhában. Azonban, ahogy meglátják kísérőmet, a többség lemondóan elfordítja tekintetét.
- Alice - súgja a perverz mögülem - Ugye tudja, hogy ezek itt meg akarják erőszakolni és csak az én jelenlétem miatt nem tették még meg? Bár, ahogy nézem, az a kisebb csoport erősen félre akar engem állítani maga mellől. Játsszunk rá egy kicsit a szerepre! - Az utolsó mondatot kajánul ejtette ki pimasz száján, majd hátulról rámcsapott, mire a kisebb csoport megindult fogdosóm felé...ha nem ezek a fickók teszik meg, akkor a harc után én veszem életét! - Ezt bízd csak rám, babám! - vigyorgott rám, és belevetette magát a küzdelembe. Az egyiket lesorozta jobb öklével, a másiknak felmetszette a hasát kis zsebkésével, a harmadikat pedig lefejezte, majd így folytatta, míg az összes senkiházi holtan nem feküdt az amúgy is mocskos padlón. Nem tartott sokáig. Miért érzem úgy, hogy kell nekem ez férfi? Miért lenne egy főnyeremény, vagy olyasvalaki, akinek érdemes figyelmet szentelnem? Nem az, de valahogy nem is érdekel. Egyszerűen így jó és kész.

11. rész

Elérkeztünk a városba.

- Te mocskos szajha! A pokolra jutsz még azért, hogy feladtál az Igaz Nyilaknak!

- Ne, kérlek, ne bánts! - Játszódott le a jelenet szemeink előtt. Egy alkohol hatása alatt lévő, nálam alig idősebb tahó vert egy sikoltozó nőt. Az emberek rá se hederítettek, feltehetőleg ez mindennapos arrafelé. Ránéztem Asha-ra, mire ő felvonta a szemöldökét, és eltátogja, hogy "ő az". Ökölbe szorítottam kezeimet, elmosolyodtam, majd diadalmas léptekkel odalépdeltem a fickóhoz, és erősen megismertettem arcát a jobb öklömmel. Persze azon nyomban elengedte a nőt, aki riadtan esett le a földre és kúszott arrébb. Épp csak a nő felé tekintettem egy pillanatra, máris szembetaláltam magam egy rúgással. A nő mellé estem, majd nyöszörögve átfordultam a hasamra. Legalább annyi udvariasság volt az ellenfelemben, hogy hagyott fölkelni. Hirtelen savas epe tört fel ajkaimon keresztül, úgy loccsanva a macskaköves útra. A fájdalomtól sziszegve föltornáztam magam állóhelyzetbe, majd támadóállást vettem fel.

- Készülj a vereségre, paraszt! - ejtettem ki számon a szavakat megvetően, majd magam mellé köptem egy kis vért a földre. Karjaimat behajlítva magam elé tartottam. Még mielőtt belekezdhetett volna a mondandójába a részeges katona, térdemet berogyasztva, öklei elől elhajolva megközelítettem, aztán belesoroztam egyet a hasába, végül eltávolodtam tőle, de hiába. Elkéstem. Hirtelen előrántott egy kis kést, majd belevágta az oldalamba és minden elsötétült előttem.

***
- Igaz..Nyi..lak, mi? - Füleim tompán csengtek, de tisztán kihallottam ezeket a szavakat. Lassan, feltűnés nélkül kinyitottam feldagadt szememet, de jobban tettem volna, ha nem teszem, ugyanis Asha kínozta az előttem fekvő férfit.

- Úgy ám. Élvezni fogom a fájdalmad, te hitvány féreg. Minden egyes sikolyoddal, ahogy a húgy lassan átáztatja a nadrágod és ahogy könyörögsz, hogy öljelek meg...az én erőm növekszik. Pont ezért nem fogom egyhamar abbahagyni a kínzásod.- Asha felette állt és mielőtt riadtan összezártam volna szemeimet, még láttam, ahogy lassan elkezdi lenyúzni a bőrt szerencsétlenről. - Nos, mihez kezdjünk vele? - fordult oda a mellette álló Nővérhez.

- Tudod, hogy a legfinomabb falatokat szeretem későbbre tartogatni.

- Nos, azt hiszem ma este lakodalmat ülünk. Előttünk áll az egész éjjel, ideje kivenni egy kis szabadságot. - kacagott fel ördögien.

10. rész

Másnap a sátramból kilépve mosolyogva tapasztaltam ahogy az ismerős, hűs szellő megcsiklandozza az arcomat. Lehunytam a szemem és mélyen beszippantottam a hajnal friss illatát. Épp lélegzetvételem végére értem volna, amikor a vállamra csapott egy erőteljes kéz. Összerándultam és szemhéjaim azonnal felpattannak. Reflexből hasba rúgtam, egy férfi volt az. Úgy húsz, esetleg harminc esztendős lehetett. Hosszú fekete haja és szakálla volt, csupán egy nadrág és elnyűtt lábbeli volt rajta, mezítelen felsőtestét nagy, régi hegek tarkították. Gondolataim közt végre valahára azt is meghallottam, ahogy hangosan szitkozódva morgott:

- Asszony! Az ördög vigyen el a pokol hét bugyrába!

- Már elvitt - vicsorítok rá.

- Engem az nem érdekel.. Asha üzeni, hogy igyekezz. Elmentek a városba.

- Városba? Az rendben van, na de azt mondd meg rejtélyes idegen: Melyik városba, és miért?

- Talán számodra idegen vagyok, de itt mindenki jól ismeri a nevemet. Én vagyok Asha fivére.

- Szóval azt mondod a fivére vagy...de ostoba létedre nem csodálom, hogy még mindig nem árultad el a nevedet. - villantottam felé egy öntelt vigyort.

Válaszul mérges tekintetet villantott felém, s ökölbe szorított kezemet erősen megszorongatta. Olyan érzés öntött el, amit életem során csak párszor tapasztalhattam. Mintha több tucatnyi kés vagdosná az öklömet, amit ez a kedves úriember épp méltóztatott gyötörni. Válaszul ugyanolyan kedvességgel viszonoztam, lábamat meglendítve találtam el férfi mivoltára visszavezethető leggyöngébb pontján. El is engedte kezemet gyorsan, s a földre rogyott fájdalmában.
- Szemét - köptem le, majd ott hagytam. Sietős léptekkel Asha sátrához vettem az irányt. Mikor elértem, idegesen elhúztam az ajtóként funkcionáló nagy rongydarabot. Asha az asztalánál ült és épp szavakat vetett egy papírosra. Riadtan nézett hátra.

- Miért a bátyádat küldöd magad helyett? - kérdeztem ingerülten.

- Mivel mint látod, dolgom van. Mellesleg Marlon úriember és rusnyának se éppen rusnya, gondoltam összeismerkedhetnétek.

- Úriember?!! Háh, tréfálsz velem! - kacagtam fel gúnyosan - A te rendkívül udvarias fivéred majdnem összeroppantotta a csuklómat!

- Nem halsz bele...Alice, mi harcosnők vagyunk, bírnunk kell a fájdalmat és minden gyötrelmet. Meg kell szoknod. Ennek ellenére persze nem értem, mégis mi ütött a bátyámba, majd beszélek a fejével.

- Hát te igazán rendes vagy, köszönöm! - feleltem szarkazmussal teli hanggal - Mellesleg mi a hét pokolért kell a városba mennünk?

- Ezt most fejezd be, vagy elkergetlek a táborból! Itt én vagyok a vezér, te pedig nem egy hisztis falusi asszony vagy, hanem harcos, mégpedig az Igaz Nyilak tagja. A rinyálásoddal megszégyeníted a csapatunkat. Mellesleg nem mindegy, hogy miért látogatunk el a városba és, hogy hova is megyünk pontosan? Olyan vagy, mint egy sértődős kisgyerek. Viselkedj érett nőként!

- Tudod, nem a vezérünknek kéne lenned, hanem a vezetőnknek. Remélem, érzed a különbséget. Az igazságért küzdünk, de a táborunkon belül se simítod el az igazságtalanságot...mégis ki vagy te? -

Sebesen kiviharzottam a sátorból és felpattantam fehér hátasomra. Ideje volt indulni. Vagy velük, vagy nélkülük, de ma hajnalban elhagyom a tábort.

9. rész

Megérkeztünk az Igaz Nyilak táborába két hétnyi lovaglás után. Közel kétszáz harcosnő mulatozott, és munkálkodott sátraik körül. Mindenkinek fehér kanca jutott, kivéve a híresebbeket, a nagyobb tisztséget elfoglalókat...de ménje senkinek sem volt. Olyasminek éreztük magunkat, akár a harcos amazonok, azzal a kivétellel, hogy mi nem csonkítottuk meg magunkat. Bár, mint mindenhol, itt is akadtak kivételek. Ahogy befelé haladtunk a sátrak tömegében, láttam olyan nőket, akik sírva szorították a hasukat, szemükből fekete, sűrű gennyes folyadék ömlött. Szörnyülködve néztem Asha-ra, mire ő közömbösen tekintett vissza rám.

- Meséltem már neked a démonokról. Emlékszel arra, mikor arról beszéltem, hogy a nőket akik segítségért folyamodnak hozzánk, azokat befogadjuk, de a gyengék képtelenek elhinni a valóságot?Hónapok elteltével természetesen kifejlődik egy szörnyeteg a méhükben...onnantól menthetetlenek. A démongyermek kaparássza a gazdatestet belülről, néha patáival rugdossa azt. Borzasztó látvány, még rosszabb lehet átélni. A szörnykezdemény teljesen kifordítja magából a testet, a nő pedig lassan megkezdi az átalakulást. Ilyenkor a vére feketévé, a fogai élessé, a bőre néhol pikkelyessé válik. Vannak, akik még viszonylag maguknál vannak, de a fájdalom már elnyom minden más érzést. Emberi énjüket elfeledve nem marad más hátra, mint újra meg újra átélni a fájdalmat és ebből az érzésből egyetlen dolog szabadíthat fel, az pedig a folyamatos vérontás.Ilyenkor addig nem nyugszanak, amíg ez nem sikerül. Ugyanakkor vannak sokkal rosszabb esetek is.Ekkor nekünk kell közbelépnünk, ugyanis ha az a dög kifejlődik, és kijut onnan, akkor két démonnal is több lesz a világban. Már így is több van a kelleténél, így addig végzünk velük, amíg sebezhetőek. Szörnyen nehéz véghezvinni egy ilyen folyamatot, és feltakarítani is fárasztó. Gondoltam, kíváncsi lennél a teljes igazságra. Hihetetlenül gyorsan kilábaltál ebből az egészből, nem is tudtam, hogy ez lehetséges. Hiába vagyok én a tábor vezetője, nekem is sokáig tartott. Talán az segített, hogy nem ragaszkodtál a babához. Itt mindannyian régóta vártunk egy gyermekre.
- Tényleg nem volt szükségem egy újabb teherre, még élni akarom az életemet. Bejárni a világot, harcolni az igazságért. Azt szeretném, hogy a halálom után dalokat zengjenek a tetteimről. Nem szeretnék idővel én is "porrá lenni".
- Sokan csak átmeneti megélhetést látnak ebben a táborban. Az a húsz nő, akik kiszabadította téged, a keménymag, mind hozzád hasonlók, akiket tényleg érdekel az igazság ebben az őrült és mocskos férfiaktól bűzlő világban. Persze nem vagyok mániákus, nem minden férfi ilyen; bár aligha akad száz közül egy is, aki említésre méltó lenne. Végül megérkeztünk a tábor leghatalmasabb sátrához.

8. rész

-Igaz Nyilak? Miért segítettetek rajtam?

- Ez a féreg már több társunkat is feláldozta...ráadásul erős és határozott nőnek tűnsz. Harcosok vagyunk, akik az igazságért küzdenek. Amennyiben csatlakozol közénk, ellátunk lóval és fegyverrel.

- Minden vágyam a törzs tagja lenni. Tudod, cserbenhagytak és kissé kedvem támadt vért ontani. - vigyorodott el a lány. - Azonban terhes vagyok. A tündérek ajándéka. Bár a körülményeket tekintve a legkevésbé sem nevezném ajándéknak.

- Nem estél teherbe. - szakította félbe Alicet - Akarom mondani, nem a tündérektől...más ajándékozott meg téged ezzel az átokkal. Istenverte alakváltó démonok művelték veled! Elhitették minden emberemmel, hogy kiválasztottak, és örömteli anyaság vár rájuk...aztán pár hónapnyi álterhesség után, valóban egy démoni gyermek rejti rabul tested. Kisvártatva kitör a méhedből, ami természetesen halálos. Borzasztóan hangzik, nem igaz? Gondolom nem remélted, hogy van rá gyógymód, azonban létezik és nem is olyan bonyolult. Mennyi ideje gondolod azt, hogy terhes vagy?

- Úgy két hete.

- Szerencsésnek mondhatod magad, akkor még megmenthető a helyzet. Egyszerűen gondolj arra, hogy nem vagy várandós. Legalább két hétig tart, de hatásos. Nekem egy hónapig tartott. Tudod, nagyon ragaszkodtam hozzá.

- Menni fog. Igazán örömmel tölt el, hogy nem hordozom a szívem alatt annak a férfinek a gyermekét, aki egyszerűen hagyta, hogy elraboljanak. Olyasvalakire emlékeztetne, akit minél előbb el akarok feledni.

- Na látod, minden rendben lesz. Garantálom, hogy fenekestül felforgatjuk az életed. - Kacsintott rám kedvesen. - Pár napot még eltöltünk itt, de aztán elindulunk a táborunk felé.

4 nappal később

Pár napnyi borozás és ismerkedés után már igaz nővéreimnek tekintettem az Igaz Nyilakat. Kellemes hajnali hűvösség uralkodott, lassan kezdtünk összepakolni az útra.

Már készen álltunk az indulásra, amikor megkaptam a gyönyörűségesen szép lovamat. Felküszködtem magam a hátára, kék köpönyegemet a hátam mögé dobtam, majd a hajamat az arcomba söpörte a lágy északi szél.

- Mivel új vagy, neked kell jönni a sor végén, szűkös az út. Nem tudom mennyire tudod majd tartani a lépést, de mindent bele! - ügetett mellém az Igaz Nyilak vezére, Asha, majd a sor elejére vágtatott.

Elindult a harcosnők csapata népes táboruk felé. Mint kiderült, többen is voltak, mint azt hittem.